2011. február 24., csütörtök

Ékszer Teknős

Az ékszer teknős 15-20 évig él, ezalatt akár 40-45 cm-re is meg nő. Akár 2 órán át víz alatt tudnak maradni. 26-28 C-os vízhőmérséklet szükséges, könnyen megfáznak, főleg a fiatal tekik. Szívesen napoznak, ezért olyan helyre tegyük a terráriumot ahol éri napfény, és legyen mire kimásznia. Figyeljünk arra, hogy tereptárgyak ne legyenek a terrárium falánál, mert a teki két lábra tud az üvegnél állni és meglóg, ha eléri a fal tetejét. A nagyobbacska ékszerteknősök meglehetősen agresszív állatok. Ez különösen hangzik, de így van. Egyrészt nagyon falánkok, ezért mohóságukban mindenre ráharapnak ami mozog, legyen az az ember ujja vagy a másik teknős lába (ez főleg etetésnél fordul elő gyakran). Másrészt udvarlási szokásaik is eléggé harciasak, és a párban tartott teknősök keményen támadhatják egymást. A nagyobbak, akár a másik páncéljából is képesek kiharapni egy-egy darabot. Sok esetben az egyetlen megoldás a kiskoruktól együtt tartott állatok elkülönítése. 


Az ékszerteknős ragadozó, de ez nem azt jelenti, hogy húsevő. Tehát nem lehet párizsival, sonkával, marhahússal felnevelni egy teknőst. Megeszik, szeretik is, nem is pusztulnak el egyik napról a másikra, mégis lassú halálra vannak ítélve ilyen tartás mellett. Ugyanez elmondható a szárított rákokról, lisztkukacról és hasonlókról. Ezek a táplálékok elsősorban A-vitaminból és kalciumból tartalmaznak túl keveset, ami „szemgyulladás” és „páncéllágyulás” kialakulásához vezet. A legideálisabb táplálék számukra a kisebb halak, élve vagy fagyasztva. A kis halak tartalmazzák mindazt, amire egy teknősnek szüksége van. A szálkák a megfelelő kalcium-ellátást, a belsőségek a megfelelő vitamin-ellátást biztosítják. A teknősök étrendjét változatossá lehet tenni, csigákkal, vízinövényekkel (melyek ezért nem  válnak a terrárium díszére). 


 A hímeknek mellső lábain hosszúra megnő a köröm, így könnyű megkülönböztetni a nősténytől. 8–10 éves korukban válnak ivaréretté.(Szaporodás előtt gyakori a hímek közötti rivalizálás.) Párzás előtt a hím és a nőstény „násztáncot” jár. Szemben úsznak egymással és a hím a körmeivel vibrál a nőstény orra előtt. A nőstények évente 5–6 alkalommal rakhatnak tojást. Egy nőstény egyszerre 2–19 tojást tojik. Ha az átlagos hőmérséklet 25 °C, akkor 112 napra van szükség a tojások kikeléséhez, 30 °C-os átlaghőmérsékleten ez az idő 69 napra rövidül.

Nincsenek megjegyzések: